Skip to content Skip to footer
Politikusok, politológusok vitáznak négy napon át – TV Eger
A TV Eger riportja az V. Nyári Akadémia első napjáról, melynek megnyitóját Lengyel Szilvia, az alapítvány kuratóriumának társelnöke tartotta, és az első vitáról, ahol Németh Zsolt és Meszerics Tamás beszélgetett a kétsebességes Európáról. Felsőtárkányban tartja Nyári Akadémiáját az LMP által alapított Ökopolisz alapítvány. A négy napos rendezvényen politikusok, politológusok előadásait és vitáit lehet meghallgatni, illetve…
„Csodavárással és hatalmi játékokkal nem lehet kormányt váltani” – Hír TV
Az ellenzéki összefogás esélyeit latolgatták az Ökopolisz Nyári Akadémiáján. A felsőtárkányi rendezvény kerekasztal-beszélgetésén Hadházy Ákos, az LMP társelnöke és Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője vett részt. A két politikus egyetértett abban, hogy csak együtt sikerülhet a kormányváltás, de az elhamarkodott megegyezések biztos bukáshoz vezetnek.
„A kompország kifejezés geopolitikai transzneműség” –
Szegeden tett „rendet a fejekben” a Lehet Más a Politika (LMP) rendezvényén a párt elnökségének tagja, Ungár Péter és Puzsér Róbert műsorvezető, szerkesztő. Az IH Rendezvényközpontban tartott eseményen elsősorban a párt által tematizált ügyekre helyezték a hangsúlyt, azaz a magyar-orosz viszonyra, valamint a korrupció témakörére. Kétszer is elhangzott Csurka István-idézet pozitív értelemben, a magyar kormány…