A vírus bír cselekvésre minket, időt ad ahhoz, hogy lefaragjuk az életünk feleslegeit és rájöjjünk arra, hogy milyen változtatások megtételére vagyunk mi magunk is képesek. Az Ökopolisz Alapítvány célkitűzései között eddig is szerepelt a zöld gondolkodásmód elterjesztése, ökopolitikai alternatívák megfogalmazása és a fenntarthatóság népszerűsítése. Lengyel Szilviával, az alapítvány kuratóriumának társelnökével az új típusú koronavírus-járvány okozta…
Január 9-én a Kaptárban bemutatkozott az Ökopolisz új közéleti folyóirata. Az esemény már visszanézhető videón és képeken!
Szeretnénk megköszönni, hogy idén is velünk tartottál és figyelemmel kísérted munkánkat, ezért összeszedtük neked az Ökopolisz Alapítvány idei legfontosabb pillanatait.
Ellensúly címen új közéleti folyóiratot indított az Ökopolisz Alapítvány. A negyedévente megjelenő lap a hazai közélet aktuális kérdéseivel foglalkozik, s fő célja, hogy hozzájáruljon a politika folyamatainak, eseményeinek jobb megértéséhez.
Az Ökopolisz Alapítvány szervezésében megvalósuló Helyi ügyek regionális workshop-sorozat célja, hogy erősítse Magyarországon a részvételi demokráciát és ezzel együtt az ökopolitika egyik legfontosabb alapértékét.
Az országgyűlési választáson való aktív részvétel magyar állampolgárként nem csak jogunk, de felelősségünk is.
Szeretnénk megköszönni, hogy idén is velünk tartottál és figyelemmel kísérted munkánkat, ezért összeszedtük neked az Ökopolisz Alapítvány idei legfontosabb pillanatait.
Ma Magyarországon szinte minden más, az ország energiaellátásával kapcsolatos kérdést háttérbe szorít a Paks 2 beruházás ügye.
A kormány emberei bementek az Ökopolisz alapítvány oroszlánbarlangjába, és független szakértőkkel vitáztak Paks II-ről.