Az ellenzéki összefogás esélyeit latolgatták az Ökopolisz Nyári Akadémiáján. A felsőtárkányi rendezvény kerekasztal-beszélgetésén Hadházy Ákos, az LMP társelnöke és Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője vett részt. A két politikus egyetértett abban, hogy csak együtt sikerülhet a kormányváltás, de az elhamarkodott megegyezések biztos bukáshoz vezetnek.Tovább a cikkre >

Szegeden tett „rendet a fejekben” a Lehet Más a Politika (LMP) rendezvényén a párt elnökségének tagja, Ungár Péter és Puzsér Róbert műsorvezető, szerkesztő. Az IH Rendezvényközpontban tartott eseményen elsősorban a párt által tematizált ügyekre helyezték a hangsúlyt, azaz a magyar-orosz viszonyra, valamint a korrupció témakörére. Kétszer is elhangzott Csurka István-idézet pozitív értelemben, a magyar kormány mellett pedig a Nyugatot is kritikával illették.Tovább a cikkre >

Egymást legalább annyira oltották az Ökopolisz paksi bővítésről szóló rendezvényén megjelent ellenzéki politikusok, mint a kormányt, a második felvonásban pedig személyeskedésbe torkollott az LMP-s Szél Bernadett és Csepreghy Nándor államtitkár vitája. A kormánypárti politikus szerint „akik a Fideszre szavaztak, a paksi bővítésre is szavaztak”. Tovább a cikkhezTovább a cikkre >

A Szél Bernadettel vitázó Csepreghy Nándor szerint a Fideszre adott szavazatok jelentettek felhatalmazást a beruházásra. A paksi bővítésről tartott vitát Szél Bernadett, az LMP társelnöke és Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az Ökopolisz Alapítvány (az LMP pártalapítványa) rendezvényén szerdán, a csernobili katasztrófa 31. évfordulóján. Csepreghy meg is jegyezte: nem naivként érkezett,Tovább a cikkre >

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerda este a az LMP társelnökével, Szél Bernadettel vitázott a az Ökopolisz Alapítvány rendezvényén, Paksról és az atomenergiáról. A vita egy ideig békés volt, azonban a vége felé kezdett elmérgesedni a hangulat. Ekkor vetette fel az LMP-s politikus, hogy az ország elé kellene tárniTovább a cikkre >

Miközben az utcákon és az aluljárókban rendületlenül gyűjtik az aláírásokat a budapesti olimpia megrendezését népszavazással eldönteni akarok, az Ökopolisz Alapítvány vitaestet rendezett a kérdésről. Öten fogadták el a felkérést, akik mind elleneznék, hogy a jelenlegi helyzetben 2024-ben Budapest rendezze meg az ötkarikás játékokat. Az est házigazdája, az Ökopolisz Alapítvány szeretettTovább a cikkre >

A közönség egy harsány tagja, a család pénzét elkártyázó nagybácsi és Orbán Viktor pajzán gondolatainak említése voltak talán a legjelentősebb mozzanatai annak a beszélgetésnek, amit az Ökopolisz Alapítvány szervezett csütörtök estére a La Vida Rendezvényházba a budapesti olimpiáról. A beszélgetésen legfeljebb álvita alakulhatott ki, mivel a résztvevők (ld. keretesünkben) közül mindenkiTovább a cikkre >

Miközben a jobboldal egyre inkább némaságba burkolózik az olimpiarendezésről szóló népszavazással kapcsolatban, a baloldali ellenzék mintha kezdené magát összeszedni. Az Ökopolisz Alapítvány féloldalas vitaestjén jártunk, s megtudtuk, a PricewaterhouseCoopers időközben másfél milliárddal drágult megvalósíthatósági tanulmányának egyetlen oldalából egy egyetemi tanár teljes éves bérköltsége kijön. A műsorvezető magára húzta a fideszesTovább a cikkre >