Szerbia kincse II.

Az előző részben bemutattuk Európa egyik legnagyobb lítium lelőhelyét, egyben egyik legkockázatosabb bányaberuházását. A második részből kiderül, mi köze van Novak Djokovicsnak a környezetvédelemhez, miért hátrált meg a szerb kormány, és talán az is, hogy mi lesz a Jadar-völgy sorsa. Lássuk a bányanyitást övező, öldöklő politikai és ökológiai küzdelmet!

De miért beszélünk múlt időben és feltételes módban a beruházásról? Hiszen a szerb kormány és maga Aleksandar Vučić elnök is számtalanszor kifejezte elkötelezettségét a bányanyitás mellett. Ő persze elsősorban a projekt gazdasági jelentőségét hangsúlyozta. És valóban: a lítium világpiaci ára jelenleg kilónként 34 dollár körül van, ha ez így marad, az 58 ezer tonna nagyjából évi kétmilliárd dolláros üzletet jelent. És ez csupán a lítium-karbonát, a többi értékes “melléktermékről” (bórvegyületek, nátrium-szulfát) még nem is beszéltünk. A Rio Tinto 2,4 milliárd dollárt tervez beruházni, és több mint ezer embernek ad majd munkát.

A méreteket jól jellemzi, hogy a Rio Tinto nem csupán bányát nyitna itt, hanem feldolgozóüzemet, akkumulátorgyárat és újrafeldolgozó-központot is. Nem túlzás azt mondani, hogy az álmos nyugat-szerbiai folyóvölgy az itt talált jadarit révén Európa legfontosabb iparvidékévé válna öt éven belül. Addigra a Tesla is felépíti a németországi gigafactoryt és a szlovák autógyárak is átállnak az elektromos autókra. Ez utóbbiak szempontjából például kulcsfontosságú lesz a kelebiai vasútvonal elmúlt héten elkezdett – és sokat vitatott – fejlesztése. Nyilvánvalóan Magyarország lenne a szerb lítium legfontosabb tranzitútvonala.

Környezetvédelem, politika és civil ellenállás

Igen ám, de az elmúlt két évben sosem – pontosabban csak a Buldózer-forradalom alatt – látott méretű civil ellenállás alakult ki a beruházással szemben. A helyiek, Loznica, Gornje Nedeljice és a többi környékbeli település lakói a várható környezetszennyezés, földjeik és házaik elértéktelenedése miatt aggódnak. A polgárok nagy részét pedig a beruházást övező korrupció, illetve állami-kormányzati nyomásgyakorlás háborította fel.

Az események 2021 őszén gyorsultak fel, amikor a kormány benyújtott egy úgynevezett “kisajátítási” törvényjavaslatot. Bár Ana Brnabić kormányfő váltig tagadta, hogy a Rio Tintónak köze lenne ehhez, nem volt nehéz észrevenni a beruházás érdekében a javaslatba rakott elemeket, és annak időzítését. Decemberre, a törvény elfogadásának idejére már többtízezres demonstrációk szerveződtek.

A kormánypárt és a közismerten erőskezű Vučić ezektől még valószínűleg nem fújt volna visszavonulót – az elnök még december végén is határozottan védelmébe vette a projektet. Azonban áprilisban, a magyarországival szinte egyidőben Szerbiában is parlamenti választások lesznek – egyúttal elnökválasztás is. Az ellenzék pedig jó érzékkel meglovagolta az eredetileg civil környezetvédők és lokálpatrióták akciójának indult tiltakozásokat.

A kormányzó párt, a jelenleg egyeduralkodó SNP megérezte a veszélyt. Ugyanakkor mindez valószínűleg nem lett volna elég a beruházás lefújásához. Nagyon érdekes fordulatot vett ugyanakkor az ügy január közepén. Ekkor történt, hogy az Australian Openre érkező – és sporttörténelmi rekordra, a huszonegyedig Grand Slam-győzelmére készülő – Novak Djokovicsot az ausztrál hatóságok nem engedték be az országba.

A megtépázott nemzeti büszkeség egy szempillantás alatt összekeveredett részben az ausztrál Rio Tintóval szembeni ellenállással. Annál is inkább, mivel korábban Djokovics is kinyilvánította elkötelezettségét a civil környezetvédők mellett. A ranglistavezető szerb teniszező kitiltása az ausztrál bajokságról végleg felkavarta a beruházás ellenes indulatokat.

Ez egyben lehetőséget adott a nagy taktikus Vučić számára is, hogy presztízsveszteség nélkül kihátrálhasson a beruházás támogatásából. Két héttel a Rio Tintót támogató nyilatkozatai után már mintha nem is ugyanaz az ember szólalt volna meg: az elnök nem győzte ostorozni az előző kormányt, amiért “az emberek megkérdezése nélkül” belement a beruházásba.

Az európai körkép

Ugyanakkor a tiltakozásoknál sokkal súlyosabb dolog is történt, már-már krimiszerű fordulatot hozva az ügybe. Decemberben a Volkswagen, és a frissen létrejött gigagyártó, a Stellantis bejelentette, hogy 2026-tól kizárólag geotermikus eredetű, környezetet alig szennyező lítiumot vásárol majd, méghozzá egyetlen kitermelőtől, a német Vulcantól.

Ez a bejelentés egy szempillantás alatt a semmivel tette egyenlővé a Rio Tinto nagyívű üzleti terveit. Szerbia az EU-csatlakozás küszöbén áll. Az EU várhatóan egyre jobban szigorítja majd a lítiumhoz hasonló nyersanyagok kitermelésének környezetvédelmi szabályozását. A várható piac két legnagyobb szereplője egyértelműen elköteleződött egy környezetbarátabb megoldás mellett.

Ilyen körülmények között már nem is olyan vonzó beruházás a Jadar-völgyi lítium bánya. Nem kizárt, hogy a Rio Tinto sem ragaszkodik már annyira az üzlethez – talán jobban is jár, ha a szerb kormány kihátrál, és kifizeti neki a Vučić által emlegett egymilliárd eurós fájdalomdíjat. Mások azt mondják, hogy csak a választásokig akar időt nyerni a kormány, hogy később kínai beruházóknak adja át a koncessziót.

Hogy milyen dinamikusan változik a helyzet, arra jó példa a korábban emlegetett Portugália. Itt a kormány éppen most bólintott rá a nagyszabású kitermelési tervekre, a szerbiaihoz hasonló tiltakozások ellenére.

Az biztos, hogy a szerbiai tervezett lítium bánya ügye nagyon tanulságos. Egyrészt rámutat, hogy milyen erőt képviselhet a környezetpusztító beruházásokkal szembeni civil ellenállás. Másrészt az is kiderül belőle, hogy a klímaváltozás elleni küzdelem jelszavával bevezetett “új, környezetkímélő” technológiák valójában mennyire problematikusak. Akárhogy is alakul a Jadar-völgy sorsa, a kortárs ökopolitika egyik legizgalmasabb krimije íródik a szemeink előtt.