Skip to content Skip to sidebar Skip to footer

Megjelent az Ellensúly legújabb száma

Megjelent az Ellensúly, az Ökopolisz Alapítvány közéleti folyóiratának legújabb száma. Ez az összevont példány speciális időszakban készült. A koronavírus járvány és a nyomában járó gazdasági válság nem csak a rövidtávú újrakezdés nehézségeivel szembesít, de azzal is, hogy olyan veszélyekkel élünk együtt, amelyeket nem söpörhetünk félre örökké.

A most megjelent folyóiratszám tartalmában is tükrözi, hogy, mondhatni, két világ határán állunk. A Covid-járvány politikai és etikai dilemmáival foglalkozó írások mellett a koronavírus előtti „eredeti” szerkesztői szándékok sem vesztettek időszerűségükből, így a gazdaság működése és az ökológiai szempontok összhangba hozása különösen nagy súlyt kap a következő oldalakon, miként az is, mi lehet ma a szuverenitás értelmezési tartománya.

Interjú készült Bándi Gyula környezetjogásszal, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatójával, a jövő nemzedékek szószólójával, aki beszélt az eddig elért eredményekről, a kormányzati döntésekkel szembeni felszólalásairól és arról, hogy egy éles kritika miatt ő nem mozdítható el a pozíciójából.

„Az ellenségképekre alapozott identitások politikai rendszereket képesek legitimálni. A környezetvédelem az elmúlt évtizedekben mindig képes volt beazonosítani azt a rossz fogyasztói szokást vagy ökológiailag fenntarthatatlan döntést, ami ellen tiltakozni kell. A zöld ügyek jól illeszthetők a politika aktuális ritmusába, és minden szereplő kénytelen felvállalni álláspontja okait. A hazai környezetvédelmi problémákról szóló politikai diskurzus egyre inkább meghatározhatja a választói attitűdöket.”

A mostani szám szerzői között ismert politológusokat, elemzőket találunk. A folyóiratba írt többek között

Tímár Gábor geofizikus, az ELTE oktatója

Jakab András alkotmányjogász, a Salzburgi Egyetem oktatója

Zala Miklós politikai filozófus, a CEU Center for European Union Research kutatóintézetének tagja

Isztin Péter közgazdász, a Budapesti Corvinus Egyetem oktatója

Kapelner Zsolt filozófus, a CEU doktorandusza

Kapronczay Stefánia jogász, a Társaság a Szabadságjogokért ügyvezető igazgatója

Kádár András ügyvéd, a Helsinki Bizottság társelnöke

Móra Veronika biológus, szervezetszociológus, az Ökotárs Alapítvány igazgatója

Orbán Gábor közgazdász, az Energiaklub ügyvezető igazgatója

Techet Péter jogász, a Freiburgi Egyetem tudományos munkatársa, az Azonnali.hu főmunkatársa.

Az Ellensúly megvásárolható az Írók Boltjában (1061 Budapest, Andrássy út 45.) és megrendelhető az Ökopolisz Alapítvány vagy az Ellensúly (ellensuly.hu/elofizetes) honlapján is.