A járvány csak ízelítő volt a jövőből

Nem képtelenség másképp laknunk és étkeznünk

LAKNER ZOLTÁN

Habár lát kedvező jeleket is, összességében nem túl optimista Ürge-Vorsatz Diána, a CEU professzora azt illetően, eleget tanult-e az emberiség a pandémiából. Az éghajlatváltozás és az abban szerepet játszó emberi tevékenység világszerte elismert kutatója azt mondja, a kormányok által vállalt klímacélok teljesítése ahhoz lenne elég, hogy a hőmérséklet-növekedésnek határt szabjunk. A gazdaságban és az életmódunkban ehhez szükséges változások nem aszkétizmust igényelnek, azaz nem kényelmetlenebbül, „csak” másképp kellene élnünk – beleértve, hogy a nagy szennyezőknek, cégeknek és magánembereknek, sokkal nagyobb felelősséget kell vállalniuk.

Előadásaiban gyakran beszél arról, mi mindenre hatással van az éghajlatváltozás – a világjárvány összefüggésbe hozható vele?

Ha erről a pandémiáról konkrétan nem is tudjuk még bebizonyítani, mi az eredete, az biztos, hogy évente négy-öt új járvány indul el, még ha nem is lesz mindegyikből pandémia. A járványok keletkezése erősen összefügg a természethez való viszonyunkkal.

Azzal, hogy az emberiség mélyen behatolt a legkülönbözőbb fajok természetes élőhelyeire?

Az elmúlt évszázadok pandémiái visszavezethetők az emberi természetrombolásra: az intenzív és vegyszeres mezőgazdaság terjeszkedése, a városiasodás, a biodiverzitás drámai csökkenése mind-mind fontos okok. A jégmentes szárazföld 86 százalékát az ember olyan mértékig uralja, hogy már csak néhány fajt tűrünk meg rajta, azokat, amelyeket gazdasági szempontból hasznosnak tartunk. Gyakran ugyanígy viselkedünk a saját kertjeinkben is. Egy egészséges ökoszisztémában a kórokozók és azok hordozói egyensúlyban vannak a rendszer más tagjaival, nem tudnak elszaporodni.

Ez esetben az emberre is kevésbé tudnak átkerülni?

Ezeknek a kórokozóknak akkor van nagyobb esélyük megfertőzni az embert, ha már nagyon elszaporodtak, és minél több és gyakoribb érintkezési pontjuk van vele. Olyan mutánst kell ugyanis kifejleszteniük, amelyek átjutnak az emberbe, és meg is fertőzik. Mi pedig hidakat építettünk a természetes élővilág és közöttünk, ilyenek például a haszonállatok. Ma már a szárazföldi gerincesek össztömegének több mint kétharmada haszonállat, ami csupán néhány fajt jelent, de ezeket milliárdszámra tenyésztjük. A kórokozóknak rengeteg lehetőségük nyílik a mutálódásra, és magától értetődő az ember lehetséges érintettsége is.

Így keletkezik és terjed például a madárinfluenza?

Igen, vagy a sertéspestis. A járványokat egyébként a haszonállatokon kívül főként rágcsálók, denevérek és főemlősök terjesztik. A rágcsálók elszaporodása nem csak a városiasodás kísérőjelensége, együtt jár a biodiverzitás hanyatlásával is. A visszaszoruló más gerincesek helyét gyorsan átveszik a rágcsálók, amelyek a kórokozók gyakori hordozói és átadói, ahogy ez például a történelmi pestisjárványokban történt.

Ez is az emberi tevékenység következménye?

Természetesen, a vadon élő emlősöket, gerinceseket mi vadásszuk le vagy pusztítjuk el, nagyrészt azért, mert zavarják az üzleti haszonszerzést. Ezen kívül az éghajlatváltozás – ami szintén emberi tevékenység eredménye – ugyancsak hozzájárul a biológiai sokféleség csökkenéséhez, és ezen keresztül a járványok kialakulásához. Pár év múlva Közép-Európa, és benne Magyarország lesz Európában a legfertőzöttebb a nyugat-nílusi lázzal. Megjelentek nálunk a tigrisszúnyogok, amelyek a maláriát is terjesztik. Úgyszintén említhetem a Lyme-kórt, amelynek a gyakorisága háromszorosára nőtt Magyarországon két évtizeden belül, s ez egyértelműen összefügg a kullancsok elszaporodásával. Mivel a kórokozók hordozóinak életterülete az éghajlatváltozás miatt eltolódik, ezek a trópusi betegségek olyan populációkat érhetnek el, amelyek ezekhez nincsenek hozzászokva, így sokkal nagyobb károkat okozhatnak.

Az itthon is milliókat érintő parlagfű-allergia kapcsolatba hozható az éghajlatváltozással?

Részben az éghajlatváltozással, részben a természetpusztítással, a biológiai sokszínűség megszűnésével. Ha ugyanis valahol ökológiai rés keletkezik, azt csakhamar inváziós fajok töltik be. Nemrég a Kiskunsági Nemzeti Parkban láttam, hogy az ember által megbolygatott területeken tömegével fordulnak elő inváziós növényfajok, míg ott, ahol az emberi beavatkozás sokkal kisebb mértékű, a természetes élővilág egyensúlyban tartja magát, s szinte egyáltalán nem tudnak életteret találni e fajok. Egy jól működő ökoszisztéma tökéletesen védekezik. Azzal, hogy a világot lecsupaszítjuk pár fajra, bizonyos kórokozók hatalmas teret nyernek arra, hogy elterjedjenek.

Az éghajlatváltozással foglalkozó ENSZ-testület tagjaként rendszeresen találkozik döntéshozókkal. Mennyire segítette körükben azt a felismerést a pandémia, hogy az éghajlatváltozás és a természetrombolás egyre közvetlenebb hatást gyakorol a társadalomra, a mindennapi életre?

Nincsenek jó tapasztalataim. Tudósként, de vallásos emberként is úgy gondolom, a pandémia figyelmeztetés, hogy az emberiség vegye észre, saját magát irtja ki, ha mindent úgy folytat, ahogyan eddig. Pedig három dolgot is megtanulhattunk volna a pandémiából. Az egyik, hogy hallgassunk a tudományra. Számos országban, különösen az első járványhullámot követően, a gazdasági érdekekre hivatkozva nem tartották fenn vagy nem vezették be időben újra a korlátozásokat. Ennek Magyarországon harmincezer, világviszonylatban lassan négymillió halálozás volt az ára. Az újabb járványhullámok elkerülése nem csak kisebb emberi, de sokkal kisebb gazdasági áldozatot is jelentett volna. Hasonlónak érzem ezt a problémát az éghajlatváltozással kapcsolatos reakciókhoz: nem akarunk meghozni számos, nagynak tűnő, de a lehetséges súlyos következményekhez képest valójában sokkal kisebb áldozatot, ami végül kezelhetetlen mértékű károkhoz vezethet.

Melyek a további tanulságok, amelyeket nem látszunk levonni a járvány nyomán?

A pandémia talán minden korábbinál erősebben szembesített bennünket azzal, mennyire átalakultak információszerzési forrásaink. A vírustagadás, az oltásellenesség, az összeesküvés-elméletek konkrét károkat okoztak. Ennek az az oka, hogy az emberek gyakran nem hiteles forrásokból tájékozódnak, hanem a közösségi média buborékaiból, ahol sokszor álhírek terjednek. Ehhez képest nagy dolognak tartom, hogy a magyar lakosság fele beoltatta magát. A harmadik tanulság, amivel fontos volna szembesülnünk, hogy ha az éghajlatváltozás és a biológiai sokféleség felszámolása úgy megy tovább, mint eddig, akkor ez a pandémia csak ízelítő abból, ami vár ránk. Bármennyire súlyosak is a járvány hatásai, eltörpülnek ahhoz képest, amit az éghajlatváltozás tulajdonképpen már ma is okoz. Egyetlen példát hadd említsek: Franciaországban a vírus nyomán bekövetkező napi halálozások száma messze elmaradt a 2003-as hőhullám adataihoz képest, amelynek következtében pár nap alatt 40 ezren haltak meg. Márpedig az ilyen extrém hőhullámok időjárása válhat az átlagos nyárrá a század második felében.

Ugyanolyan szerkezetű gazdaság indul újra a járvány és a válság időszaka után?

Van még esély arra, hogy másképp alakuljon, de nagyrészt, sajnos, igen. Ha megnézzük a gazdaságélénkítő programokat, azt látjuk, hogy a fejlett országokban az energetikai ipart érintő stimulus 43 százaléka jutott fosszilis energiaforrásokra és csak 35 százalék a megújulókra. Amikor fosszilis energiára költenek vagy az olyan környezetterhelő tevékenységek megsegítésére, amilyen mondjuk a luxustengerjárók üzletága, akkor halálraítélt iparágakat tesznek lélegeztetőgépre: olyan iparágakat erőltetünk vissza korábbi állapotukba, amelyeket az éghajlatváltozás miatt úgyis csökkenteni kell. A válság szülte kényszert az átállás felgyorsítására használhatnánk, a szolgáltatások, a digitalizáció, a helyi turizmus fejlesztésére.

Itt akkor megint a politikai döntésekről beszélünk. 

Még a klímaszempontból legprogresszívebb kormányok is egy olyan gazdaság keretei között működnek, amelyet alapvetően meghatároz az autógyárak, a szénipar, az olajipar befolyása. Nyilván senki sem szeretné, hogy egy csapásra tönkremenjenek gazdasági ágazatok, de a megújuló energiára épülő iparágakban új munkahelyek is létrejönnének. Az a tapasztalatom, hogy a cégvezetők érzékelik az átállásra kényszerítő tényezőket, és sokukban megvan a jó szándék, de nehezen vágnak bele a nagyléptékű változásokba, hiszen a „halálraítélt” iparágaknak más üzlet irányába kellene lassan elmozdulniuk, ami nem könnyű.

Lehet annak globális méretekben pozitív hatása, hogy a Biden-adminisztráció visszavitte az Egyesült Államokat a párizsi klímaegyezménybe, vagy hogy Kína egyre nagyobb fantáziát lát a zöldipar fejlesztésében?

Feltétlenül! Ezek történelmi előrelépések, és 2020 a pandémia ellenére nagyot lendített az éghajlatváltozás ügyén. Ma már a globális GDP 73 százaléka van lekötve a klímasemlegességi kötelezettség-vállalásokban. Ezek nagy része ugyan 2050-et célozza meg, de a 2030-as részteljesítési célok már nagyon közeliek, ezek eléréséhez ma kell meghozni a szükséges döntéseket. Érdekes egyébként, hogy a járvány utáni gazdaságélénkítés során a megújuló energiákra leginkább Kína és India költött. Egy másik kedvező fejlemény lehet, hogy bizonyos iparágak nem fognak a válság előtti szintre visszatérni, például az irodaipar. A járvány alatt akkora fejlődés történt az online munkavégzésben, hogy ezt sok cég beépíti a működésébe. Minél kevesebb a napi ingázás, annál kevesebb a környezetterhelés. Ezekre a változásokra kellene kormányzati és önkormányzati programokkal rásegíteni.

Amennyiben teljesülnének a 2030-as és 2050-es klímacélok, azzal pontosan mit érnénk?

Azt reméljük, hogy a kitűzött célok teljesítésével a 21. század végéig a hőmérséklet-emelkedést 1,5 Celsius-fokra korlátozzuk. Ehhez gyakorlatilag nullázni kell a kibocsátásokat az évszázad közepére, és még így is visszafordíthatatlan marad számos trend, például a tengerszint-emelkedés évszázadokon át folytatódni fog. Az azonban nem mindegy, hogy összességében egy vagy pedig tíz métert emelkedik. Az emberi vagyon legnagyobb része a tenger- és folyópartokon van, ennek pusztulása felmérhetetlen társadalmi konfliktusokhoz vezet.

Előadásaiban arról is szokott beszélni, hogy a lakóházak energiafelhasználásán sürgősen változtatni kellene.

A legfontosabbak az épületek. Az EU-ban, Magyarországon is, a szén-dioxid-kibocsátás körülbelül fele az épületekből származik, ezen belül a hűtés-fűtés a leginkább meghatározó. És pontosan ezen a téren tehetünk a legtöbbet anélkül, hogy áldozatot kellene vállalnunk. Ma már szinte minden épületet nullenergiássá tehetnénk, aminek jelentős ugyan a beruházási költsége, de megtérül. Viszont nem lehet a lakosságtól elvárni, hogy nullenergiás épület-felújítást finanszírozzon, ez össztársadalmi feladat.

A nullenergiás ház azt jelenti, hogy az épületnek van saját energiaforrása, és olyan szigetelése, amely nem engedi ki a hőt, amit megtermel?

Igen. Ez nem science-fiction. Magyarországon is zajlanak nullenergiás építkezések és felújítások. Passzívházak is vannak, azaz olyan épületek, amelyek nem termelnek energiát, de igen hatékony az energiafelhasználásuk. A nullenergiás felújítás nem feltétlenül kerül többe, mint a hagyományos nagyfelújítás, mert nem kell költeni például a távfűtőrendszerre vagy nagy kazánokra, vezetékrendszerekre. Ezekben az épületekben alacsony a rezsi, a lakók nem kényszerülnek hatalmas számlák kifizetésére, ha olyan bérlakásban vagy szociális otthonban élnek, ahol ezt az energiahatékonysági beruházást elvégezték. Ezek az épületek egészségesebbek is. New York, Vancouver, Brüsszel ma már az ilyen beruházásokat preferálja, vagy Ausztriában például egész Tirol tartomány. Az ilyesmihez általában kell egy vizionárius helyi vezető, aki képes ennek a jelentőségét felmérni.

Az építőipar ebben nagy üzletet láthatna.

Mivel nem ehhez vannak hozzászokva, egyelőre kevés cég meri vállalni ezt a fajta beruházást. Ezt például azzal lehetne ösztönözni, ha a CSOK-ot energiahatékonysági elvárásokkal kötnék össze. Hatalmas hibának tartom, hogy nincs ilyen feltétel. Ilyenkor ugyanis bekövetkezik az úgynevezett belakatolás: egy frissen épített vagy felújított épülethez csak sokára fognak ismét hozzányúlni. Amikor a kibocsátás-csökkentés utolsó lépéseit kell megtennünk, nem fogunk tudni „visszamenni” ezekért a jelentős energiamegtakarítási lehetőségekért .

A hétköznapi életet érintő kérdés az élelmiszer is: az ipari léptékű állattenyésztés és tengeri halászat súlyos környezetpusztást végez. De ha nem vásárolunk ezen a módon előállított termékeket, akkor mit együnk?  

Egy neves orvosi folyóirat nemrég közölt egy olyan kiegyensúlyozott és egészséges étrendet, amely összhangban van a klímavédelem szempontjaival. Ez elég változatos, még egy kis marhahúst is tartalmaz, valamivel több csirkét, és például sok diófélét. A lényeg az, hogy ki lehet alakítani olyan étrendet, amely megfelel az ízlésünknek és a biológiai szükségleteinknek, valamint figyelembe veszi a klímavédelem szempontjait is. Változtatni kell a szokásainkon, de szó sincs arról, hogy mindenről, amit szeretünk, le kellene mondanunk. Az azonban fontos lenne, hogy jóval kevesebb húst fogyasszunk, vagy jóval kevesebben fogyasszunk húst.

Ezzel most a bolygó eltartó képességére utal?

Nem egészen, mert a Földön akár tízmilliárd embert is el lehetne látni élelmiszerrel, ez még környezetvédelmi szempontból is kivitelezhető. Az élelmiszerek összetétele és elosztása a kérdés.

Magyarországot hogyan érinti az éghajlatváltozás? Nálunk nincs erdőtűz, tengerszint-emelkedés, inkább talán az egyre forróbb nyarakra gondolhatunk.

Amiről elsősorban beszélnünk kell, azok a szélsőséges időjárási jelenségek gyakoribbá és intenzívebbé válása, például a hőséghullámoké. Ezek az emberi beavatkozás együttesével nagy károkat okozhatnak, kialakulhat például vízhiány. Lelakjuk a termőföldeket, egyre alacsonyabb a szervesanyag-tartalmuk, egyre kevésbé tartják meg a lehullott csapadékot, amely egyre kevesebb idő alatt érkezik, de akkor hatalmas mennyiségben, ezért a nagy része elfolyik. Mivel egyre melegebb van, a csapadék könnyebben el is párolog. A mezőgazdaságban szinte mindenütt át kell állni az öntözésre, ami még inkább kizsigereli a talajt. Egyre több a forró nyári nap, de a tavaszi fagykárok szintén gyakoribbá válhatnak az északi sarki jég olvadásából következő légkörzésváltozások miatt. Nemsokára nem terem meg nálunk a burgonya, a kukorica.

Az ön tapasztalatai is igazolják, hogy a fiatalabb generációk sokkal fogékonyabbak a klímakihívásokra?

Aki ma fiatal, tudja, hogy az ő élete, életminősége van veszélyben. Nem véletlenül mentek utcára a környezetrombolás ellen és klímavédelmi intézkedéseket követelve sok országban. A klímadepresszió nem hisztéria, megalapozott félelem. A fiatalok azt is érzik, hogy miközben az ő életükről van szó, a döntésekben nem vehetnek részt, ellentétben azokkal a zömmel idősebb döntéshozókkal, akik egyrészt nem élik már meg az igazán nehéz éveket, másrészt megtehetik, hogy magukat és a családjukat biztonságba helyezzék. Világméretekben tapasztaljuk, hogy a fiatalabb választópolgárok nyomása rábírhatja a döntéshozókat a szükséges változások elindítására.

Névjegy:Ürge-Vorsatz Diána, fizikus, környezettudós

1992-ben szerez fizika szakos diplomát az ELTE Természettudományi Karán

1993-1996 között Fulbright-ösztöndíjas Berkeley-ben

1996-ban környezettudományból doktorál a Kaliforniai Egyetemen, ettől az évtől a CEU-n tanít

2003 óta vesz részt az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) munkájában

2007-től a CEU professzora, tíz évig az egyetem klímaváltozással és fenntartható energiapolitikával foglalkozó intézetének igazgatója

2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével tüntették ki

2015 óta az IPCC hőmérsékletnövekedés-mérsékléssel foglalkozó munkacsoportjának alelnöke