Ha manipulációs szándék nélkül teszik fel nekik a kérdést, honfitársaink háromnegyede csak a megújulókra adna állami pénzt.
cikk
A TV Eger riportja az V. Nyári Akadémia első napjáról, melynek megnyitóját Lengyel Szilvia, az alapítvány kuratóriumának társelnöke tartotta, és az első vitáról, ahol Németh Zsolt és Meszerics Tamás beszélgetett a kétsebességes Európáról.
Felsőtárkányban tartja Nyári Akadémiáját az LMP által alapított Ökopolisz alapítvány. A négy napos rendezvényen politikusok, politológusok előadásait és vitáit lehet meghallgatni, illetve…
A programjaik sorában, mint azt a visszatérő résztvevők már megszokhatták, széles skálán mozognak a témák a környezetvédelemtől a politikáig. Az előadók között nemcsak ismert és elismert szakemberek, hanem országosan jegyzett politikusok is megtalálhatók, a közéleti paletta több oldaláról is.
Az ellenzéki összefogás esélyeit latolgatták az Ökopolisz Nyári Akadémiáján. A felsőtárkányi rendezvény kerekasztal-beszélgetésén Hadházy Ákos, az LMP társelnöke és Harangozó Tamás, az MSZP országgyűlési képviselője vett részt. A két politikus egyetértett abban, hogy csak együtt sikerülhet a kormányváltás, de az elhamarkodott megegyezések biztos bukáshoz vezetnek.
Szegeden tett „rendet a fejekben” a Lehet Más a Politika (LMP) rendezvényén a párt elnökségének tagja, Ungár Péter és Puzsér Róbert műsorvezető, szerkesztő. Az IH Rendezvényközpontban tartott eseményen elsősorban a párt által tematizált ügyekre helyezték a hangsúlyt, azaz a magyar-orosz viszonyra, valamint a korrupció témakörére. Kétszer is elhangzott Csurka István-idézet pozitív értelemben, a magyar kormány…
Az Ökopolisz Alapítvány idei, immáron ötödik Nyári Akadémiáját ismét Felsőtárkányban rendezzük meg 2017. július 13-16. között.
Egymást legalább annyira oltották az Ökopolisz paksi bővítésről szóló rendezvényén megjelent ellenzéki politikusok, mint a kormányt, a második felvonásban pedig személyeskedésbe torkollott az LMP-s Szél Bernadett és Csepreghy Nándor államtitkár vitája. A kormánypárti politikus szerint „akik a Fideszre szavaztak, a paksi bővítésre is szavaztak”.
Tovább a cikkhez
A Szél Bernadettel vitázó Csepreghy Nándor szerint a Fideszre adott szavazatok jelentettek felhatalmazást a beruházásra.
A paksi bővítésről tartott vitát Szél Bernadett, az LMP társelnöke és Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára az Ökopolisz Alapítvány (az LMP pártalapítványa) rendezvényén szerdán, a csernobili katasztrófa 31. évfordulóján. Csepreghy meg is jegyezte: nem naivként érkezett, nem gondolja, hogy az atomenergiát…
Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerda este a az LMP társelnökével, Szél Bernadettel vitázott a az Ökopolisz Alapítvány rendezvényén, Paksról és az atomenergiáról.
A vita egy ideig békés volt, azonban a vége felé kezdett elmérgesedni a hangulat. Ekkor vetette fel az LMP-s politikus, hogy az ország elé kellene tárni a paksi bővítésre vonatkozó számokat,…
Miközben az utcákon és az aluljárókban rendületlenül gyűjtik az aláírásokat a budapesti olimpia megrendezését népszavazással eldönteni akarok, az Ökopolisz Alapítvány vitaestet rendezett a kérdésről.
Öten fogadták el a felkérést, akik mind elleneznék, hogy a jelenlegi helyzetben 2024-ben Budapest rendezze meg az ötkarikás játékokat.
Az est házigazdája, az Ökopolisz Alapítvány szeretett volna az olimpia mellett érvelőket…