Újra itt az Európai Mobilitási Hét!
Számos település és önkormányzat csatlakozott idén is az Európai Mobilitás Hét elnevezésű kezdeményezéshez, amelynek célja, hogy a szeptember 16-i Ózonmentes világnappal és a szeptember 22-i Autómentes nappal együtt felhívja a figyelmet a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés fontosságára.
Hazánk 20 éve kapcsolódott be az összeurópai eseménysorozatba, amelynek fókuszában az észszerű közlekedés és annak pozitív gazdasági hatásai állnak.
Magyarország mindig sikeresen szerepel az Európai Mobilitási Héten
A rendezvényhét sikerességét – és szükségszerűségét – mi sem bizonyítja jobban, hogy a Covid-19 járvány előtt, 2019-ben Magyarországon már 292 településen tartottak mobilitás heti rendezvényeket, amivel hazánk a nem hivatalos versenyben az előkelő harmadik helyet szerezte meg.
A 2021-es Európai Mobilitási Hét mottója a „Fenntartható közlekedés a biztonság és egészség jegyében”, ezért az idén csatlakozó 237 település szeptember 16. és szeptember 22. között ennek szellemében tartja meg figyelemfelhívó, ismeretterjesztő és szórakoztató programjait.
Ahogyan azt már megszokhattuk, a rendezvénysorozat nemcsak a közlekedésről, hanem a környezetvédelemről is szól, ezért az alternatív közlekedési eszközök népszerűsítésén kívül számos helyen szerveznek faültetést, témához kapcsolódó gyerekprogramokat és tartanak érzékenyítő ökológiai előadásokat is.

Kik csatlakozhattak az Európai Mobilitás Hét rendezvénysorozathoz?
Az eseményhez való csatlakozás előfeltétele az volt, hogy az önkormányzatok legalább egy feladat teljesítését vállalják az alábbiak közül:
- egyhetes program szervezése az év mottójának megfelelően;
- legalább egy új, állandó jellegű intézkedés bevezetése a környezetbarát és balesetmentes autóhasználat érdekében;
- Autómentes nap szervezése, amelyen csak gyalogosan, kerékpárral vagy tömegközlekedéssel lehet közlekedni legalább egy teljes munkanapig.
Autómentes nap
Az európai autómentes napot (European Car Free Day) 1998 óta minden évben szeptember 22-én rendezik meg az Európai Mobilitási Hét lezárásaként. Fő célja, hogy felhívja a figyelmet
- a forgalmi balesetekre, illetve a környezeti, baleseti és városképi gondokra,
- annak fontosságára, hogy a közösségi, a kerékpáros és a gyalogos közlekedés fejlesztése elengedhetetlen, bemutatva
- a fenntartható, környezetbarát és humánus városi közlekedést.
Ahogyan az EMH honlapján is olvasható, azok az önkormányzatok, amelyek mindhárom feltételnek megfelelnek, aranyfokozatú résztvevői lesznek az eseménysorozatnak és pályázhatnak az EMH-díjra is.
Az Európai Mobilitási Hét további részleteiről a fenti oldalon tájékozódhatunk, a részletes programokat pedig a helyi önkormányzatoktól tudhatjuk meg. A csatlakozó települések listája ITT érhető el, az Ökopolisz Alapítvány soron következő rendezvényéről pedig itt írtunk.
A rendezvénysorozat hazai koordinátora az Innovációs és Technológiai Minisztérium.