Mi az a “másfél fokos életmód”?

Ha a klímaváltozásról esik szó, gyakorta felmerül az a kérdés, hogy mit tehet az egyén. “Én szeretnék változtatni, de egyedül kevés vagyok!” – ismerős szavak, ugye? Sokan érezzük azt, hogy a saját életmódunk rabjai vagyunk, de félünk változtatni, mert azt gondoljuk, hogy ez túl sok lemondással, kényelmetlenséggel járna. Legalábbis ahhoz képest, hogy “mennyire nincs hatása”. Hiszen a klímaváltozás igazi felelősei a cégek, az államok, a nagy rendszerek. Vagy mégsem?

Klímafelelősök

Bár a globális gazdaság és ipar komplex rendszerében elég nehéz “tetten érni” azt, hogy hol és miért történik a szennyezés, nagyjából az a közmegegyezés, hogy a globális CO2-kibocsátás körülbelül kétharmada kapcsolódik a háztartások mindennapi életéhez. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ezt mind a háztartások bocsátják ki, hanem azt, hogy ezt a mennyiséget a háztartások igényei generálják. A kibocsátás nagy része nem is a háztartásokban történik, sőt gyakran nem is abban az országban, ahol a “haszonélvezők” élnek.

Egyszerű példa erre a nem is olyan rég bemutatott spanyol paradicsom: ezt itt fogyasztjuk el, de a termesztésével, csomagolásával és szállításával járó CO2-kibocsátás Magyarországon nem tetten érhető. Viszont ettől még létezik. Úgy igazságos, ha ezt a kibocsátást oda számoljuk, ahol a termék hasznosul, tehát a paradicsomot megvásároló háztartásba.

Az egyének és háztartások CO2-kibocsátását nevezzük karbonlábnyomnak. A karbon lábnyom az egyik legigazságtalanabbul elosztott dolog a Földön: a leggazdagabb országok lakóinak karbonlábnyoma ötször akkora, mint a legszegényebbeké. Kanadában egy ember évente átlagosan kb. 14 tonna CO2 kibocsátásáért felel, Finnországban ez a szám megközelítőleg 10 tonna, ezzel szemben Brazíliában és Indiában 3, Indonéziában 2,2 tonna ez a mennyiség.

Még durvább a kép, ha nem az országok, hanem az egyének vagyoni helyzetét vizsgáljuk: a leggazdagabb 1% átlagos fejenkénti karbon lábnyoma 75 tonna/év, a legfelső 10%-nál ugyanez már csak 20 tonna körül van, a globális társadalom legszegényebb 50%-a pedig évi 2 tonnát bocsát ki. Máshogy fogalmazva: a leggazdagabb 1% a felelős a kibocsátás 15 százalékáért, míg a legszegényebb 50% az összes kibocsátás 7 százalékáért. Megdöbbentő különbségek.

A kulcscél: másfél fok

De mi szükség van egyáltalán a karbonlábnyom csökkentésére?

Az klímatudatossági közhely, hogy a klímaváltozás legfőbb oka az üvegházhatású CO2 túlzott koncentrációja a légkörben. Éppen ezért fontos a sokat emlegetett párizsi megállapodás, amelynek különlegessége, hogy konkrét célokat határoz meg a klímaváltozás elleni küzdelemben. Ezek közül a legfontosabb, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedését 1,5 fokkal tartsuk az iparosodás előtti szinthez képest. Azért ennyivel, mert a közmegegyezés szerint ekkor még nem indulnak el visszafordíthatatlan folyamatok a Földön.

Hosszú és bonyolult számítások vezettek ennek a konkrét célnak a kitűzéséhez, csakúgy, mint ahhoz a megállapításhoz, hogy ezt a célt csak úgy érhetjük el, ha az egyéni fogyasztáshoz köthető átlagos karbon lábnyomot 2030-ra 2,5 tonnára csökkentjük. (A számításokkal most nem untatok senkit, akit bővebben érdekel, angol nyelven itt utánanézhet.)

És itt van a lényeg: a másfél fokos életmód olyan életmód, amely megfelel ennek a kibocsátási korlátnak, így közvetve a másfél fokos célnak. Egyszóval: olyan környezettudatos, klímabarát életmód, amely kifejezetten a karbonlábnyom csökkentésére fókuszál, konkrét célértékeket meghatározva.

Nagyon nagy előnye a másfél fokos életmódnak, hogy a céljai nagyon pontosan definiáltak. Így aztán akik ezt választják, pontosan tudhatják, hogy mit miért és hogyan tegyenek, egyszóval nagyfokú tudatossághoz segít hozzá bennünket. Nem kényszerít minket radikális váltásra. Lehetővé teszi, hogy életünk komplex rendszerében mindig csak egy részcélra összpontosítva, lépésről lépésre valósítsuk meg a célt, vagy legalább közeledjünk hozzá: a minél optimálisabb széndioxid-kibocsátáshoz.

Szándékosan nem írtunk “minél kisebb” kibocsátást. A másfél fokos életmód nem dogmatikus eszmerendszer, nem követel irreális és kivitelezhetetlen lemondást. Sokkal fontosabb szempont az igazságosság: a jelenlegi helyzetben – országtól, lakóhelytől, vagyoni helyzettől függően – vannak, akiknek irreálisan s fenntarthatatlanul nagy a karbonlábnyomuk. Ezzel szemben vannak (sőt, szinte a többség ilyen), akiknek azért elhanyagolható a karbonlábnyoma, mert durva energiaszegénységben élnek, és legalapvetőbb szükségleteiket sem tudják kielégíteni.

Mi mennyi?

Fontos lenne tehát igazságossá tenni a kibocsátást és megtanulni alkalmazkodni. A háztartások karbonlábnyomának érdekes jellegzetessége, hogy azoké nagyon magas, akinek megvannak az anyagi lehetőségeik a változtatásra. Ezt három fő terület határozza meg: a lakhatás, a mobilitás (azaz a közlekedés) és a táplálkozás. Ezek nagyjából azonos arányban, együttesen a háztartások karbonlábnyomának körülbelül kétharmadáért felelősek (a maradékon osztoznak a megvásárolt termékek, a szórakozáshoz és szabadidőhöz köthető tevékenységek, illetve a különböző szolgáltatások igénybevétele).

A tudatos életmód abban áll, hogy felmérjük életterünket és tevékenységeinket, szokásainkat – CO2-kibocsátási szempontból. Az viszonylag közismert, hogy a sok tengerentúli röpködés, de úgy általában a légiközlekedés az egekbe tolja a karbonlábnyomot.

Persze nem arról van szó, hogy dobjuk el azonnal az autókulcsot (bár egy autó egy családban átlagosan pont kimeríti a “háztartási karbon kvótát”), vagy ne gyújtsunk lámpát este. Sokkal inkább arról, hogy felmérjük környezetünket (mindenekelőtt a fűtést, szigetelést), szokásainkat, és megpróbáljuk fenntarthatóbbra “cserélni” ezeket.

A másfél fokos életmód viszonylag friss kezdeményezés, Magyarországon például még nem is született felmérés arról, hogy mekkora az egyének vagy háztartások átlagos karbonlábnyoma. Ennek ellenére vannak már kezdeményezések, ilyen például az összeurópai együttműködés, a 1.5 Lifestyles, melynek magyar tagja is van, a Greendependent, amely előadásokkal, webináriumokkal és képzésekkel támogatja a másfél fokos életmód iránt érdeklődőket.