Skip to content Skip to sidebar Skip to footer

A legkalandosabb sorsú környezetvédő halálára

Tegnap, január 2-án elhunyt Richard Leakey, a világ egyik legelismertebb paleoantroplógusa, környezetvédője és zöld politikusa. Elképesztően kalandos sorsot sűrített bele életének hetvenhét évébe.

A mítoszteremtő

Richard Leakey-nek két nagy mítoszt köszönhet az emberiség: az egyik mítosz az “őshaza” mítosza. Az, hogy a ma élő ember ősei egykor a szavannák gyermekei voltak. Ez volt az életterük, ehhez alkalmazkodtak az evolúció során, és Kelet-Afrika paradicsomi füves síkságairól rajzottak szét a földrészeken.

A másik mítosz egy nagyon is élő kép: pár éve járta be a világot az a nagyon látványos és kifejező fotó, ahogy az északi szélesszájú orrszarvú utolsó példányait fegyveres rangerek őrzik egy kenyai nemzeti parkban. Ez a kép – legalábbis az erőt sugárzó természetvédelmi őrökkel nem születhetett volna meg Leakey nélkül, aki tulajdonképpen “fegyvert adott a rangerek kezébe”, 007-es felhatalmazással.

Afrikai őshaza

Richard Leakey beleszületett a régészetbe, pontosabban az emberré válás evolúciós őstörténetét kutató paleoantropológiába. Már kisgyerekként ott sertepertélt szülei – Louis és Mary Leakey – mellett a híres Olduvai-szurdokban. Tinédzserként tanúja volt apja elképesztő ásatási sikersorozatának, amikor – kis túlzással – minden hónapra jutott valami tudományt megrengető felfedezés.

Richard nehezen kezelhető, impulzív fiatalemberré cseperedett, nehéz volt elképzelni amolyan kisecsettel millió éves csontmaradványokat pisztergáló tudósnak – sokkal inkább egyfajta Indiana Jones-szerű kalandor szerepébe bújt. Tizenhét évesen otthagyta az iskolát és – a későbbi karrier ismeretében elég meglepő módon – vadállat-csapdázásból élt, egzotikus csontvázakat adott el múzeumoknak és gyűjtőknek. Később pilótaként fotósszafarikat szervezett pénzes kuncsaftoknak. De nem tudott elmenekülni ősrégészetben töltött gyerekkora elől. Egy ilyen repülőút során szúrta ki, hogy Olduvaitól északra, a mai kenyai-tanzániai határ közelében milyen remek és ígéretes lelőhely-gyanús terület van.

Húszévesen már saját, önálló expedícióit vezette a területre, és szinte zsigerből, fantasztikus érzékkel találta meg a fosszíliákban gazdag területeket. Több kulcsfontosságú lelet fűződik nevéhez (illetve társaiéhoz), és rengeteget tett azért, hogy tisztázódjon az ember evolúciós fejlődésének 2,5-1,5 millió évvel ezelőtti szakasza.

(Érdekes magyar vonatkozása ásatásainak, hogy ő találta meg a kétmillió évvel ezelőtt élt Homo rudolfensis, “rudolfi ember” maradványait. A rendszertani névben szereplő Rudolf nem más, mint a tragikus sorsú Habsburg trónörökös, ugyanis a terület “felfedezője”, Teleki Sámuel róla keresztelte el az azóta Turkánára visszanevezett tavat, amelynek közelében Leakey ásatott.)

Kenya lelkiismerete

Leakey ásatásainak nemcsak tudományos jelentősége volt, hanem óriási hatást gyakoroltak az éppen akkoriban felszabaduló kelet-afrikai gyarmatok nemzeti öntudatára. Tanzánia, Kenya, Etiópia (oké, ez nem volt gyarmat) kavargó történelmének és éppen alakuló identitásának hatalmas lökést adott, hogy területükön ringott “az emberiség bölcsője”. A brit tudományos társaságok meg egyfajta történelmi igazságtételként hatalmas pénzeket öntöttek az egykori gyarmati területeken zajló ásatásokba. Richard Leakey óriási presztízst vívott ki magának, és rá jellemző, ellentmondást nem ismerő lendülettel vetette bele magát Kenya tudományos életének, nemzeti múzeumának megszervezésébe.

A hatalmas tekintély, a példátlan helyismeret és a nemzetközi ismertség fokozatosan egyfajta politikai szereplővé tette Leakey-t, aki a nyolcvanas évekre többé-kevésbé szakított a paleoantropológiával, mert egy sokkal súlyosabb problémát fedezett fel. Az exgyarmat gyengélkedő gazdasága egyre jobban rászorult a környezetet durván megterhelő turizmusra, de ennél is nagyobb gond volt az orvvadászat és a valóságos iparággá váló csempészet.

Oroszlánszívű Richard

A helyzet annyira tarthatatlanná vált, hogy nemzetközi nyomásra Kenya második elnöke, Daniel arap Moi Leakey-re bízta a vadvédelem újraszervezését. Így jött létre 1990-ben a rettegett Kenya Wildlife Service. A “rettegett” szó furcsán hathat, de az a helyzet, hogy a szolgálat jól felfegyverzett őre tényleg valóságos hadsereg benyomását keltették.

Leakey egészen speciális jogosítványokat járt ki a KWS embereinek – például igazi James Bond-i “license to killt”, tehát az őrök akár le is lőhették a csempészeket. Leakey nagyon kemény védelmi intézkedéseket hozott. Az ő nevéhez fűződik például az a sokat vitatott, de rendkívül hatásos intézkedés, hogy  csempészektől elkobzott elefántcsontot “nem dobja piacra”, nem értékesíti, hanem megsemmisíti. Ezzel is hangsúlyozza, hogy itt nem “értékről”, hanem a kábítószerhez hasonló tiltott anyagról van szó.

A kenyai természetvédelem történetében azóta is rendszeresen ismétlődnek ezek a rituális agyarégetések. A nemzeti parkok egy részét kerítéssel vette körbe, és teljesen megtiltotta a belépést. Leakey drákói szigora hamar eredményre vezetett, viszont kemény politikai konfliktusokat eredményezett. Nem segített meglehetősen nyers és keresetlen modora sem.

Máig tartja magát a gyanú, hogy 1993-as repülőbalesete, melynek következtében elvesztette mindkét lábát, voltaképp politikai merénylet volt. Ezt nem sikerült bizonyítani, de Leakey-t végül, korrupcióra hivatkozva eltávolították a KWS éléről – több se kellett neki, hamarosan saját pártot alapított a sokatmondó Safina, azaz Bárka néven. Nyugodtan elmondhatjuk, hogy Kenyának előbb volt komolyan vehető zöld-környezetvédő pártja, mint Magyarországnak.

Addigra már végleg szembefordult Daniel arap Moival, az elnök emberei egyszer majdnem meg is lincselték a nyílt utcán, de végül parlamenti képviselő lett.

Kalandos sors

Legutolsó projektjét pár hónapja jelentette be: a holland kormánnyal közösen létrehozandó Ngaren bemutatóhely Kelet-Afrika páratlan régészeti és természeti adottságait veszi számba – ha elkészül. Most, hogy nincs mögötte Richard Leakey mindent legyűrő lendülete, nyilván bizonytalanná válik a sorsa.

Leakey az utóbbi években nagyon komoly és tekintélyes alakja volt a klímaváltozás elleni küzdelemnek is. A kenyai vadrezervátumok létrehozójaként és legjobb ismerőjeként pontosan tudta, hogy milyen hatással van a szavannára, ha egyre kevesebb víz érkezik a Mount Kenya egykor bőséggel zuhogó patakjaiból. A kerítéseket, amelyeket egykor az állatok védelmében emeltetett, egyre gyakrabban törik át maguk a vadak, a fogyó víz után kutatva.

Leakey különösen felháborítónak és képmutatónak tartotta, hogy amíg mikroszinten komoly összefogással komoly sikereket és eredményeket lehet elérni a környezetvédelemben, a nagy globális folyamatok lényegében lenullázzák ezeket az erőfeszítéseket.

– Azt gondolja, hogy a klímaváltozás kihalással fog járni? – szegezték neki egyszer a kérdést. – Nem, azt gondolom, hogy a klímaváltozás evolúcióval fog járni, de abban az ember már nem játszik szerepet.

Richard Leakey viszont döntő szerepet játszott az elmúlt harminc év környezetvédelmi gondolkodásában és óriási hatással volt az ökológiai gondolatra. A nagy konzervativisták, “megőrzők” egyike volt, aki elképesztően gazdag és fordulatos életutat mondhatott magáénak.

© 2024 Ökopolisz Alapítvány. Minden jog fenntartva