A földgyógyító

KATONA KLÁRI

Amennyiben a termőföld regenerációja megtörténik, a Föld meggyógyul. Mert az ép talajon ép növényzet nő. Ha egészséges a növény, egészséges az állat, az ember, a víz, az éghajlat sem mutat kibillenést. Ezt azonban a vegyszerezés jelenlegi mértéke az egész világon eleve lehetetlenné teszi. Mégis, egyre többen próbálják a maguk környezetében helyrehozni vagy legalábbis csökkenteni azokat a káros hatásokat, amelyek a termőföldet érik. Ahogyan teszi ezt a Csepel-szigeten, Ráckevén élő Krumpach Erzsébet agrármérnök, biokertész.

Hosszú folyamat volt. Tele örömökkel, felfedezésekkel és ahogy Krumpach Erzsébet visszaemlékezik, nem mondhatja, hogy elkerülték volna a megtorpanások. Elmosolyodik, mert ma már tudja, hogy azokból is tanult. Mára a maga számára is érthetőbb, hogy mindez annak velejárója volt, hogy új területre lépett, amelyhez az egyetemen elsajátított tudásanyag semmilyen segítséget nem adott. Utóbbi fókuszában a világban is elfogadott és alkalmazott nagyüzemi termesztés állt, amelynek a szántás az alapja, a műtrágyázás és a vegyszerezés pedig kikerülhetetlen összetevője.

Az új ösvényen ezek egyikének sem lehetett szerepe. Ami mellett döntött, a biokertészet, a termőföld egészségéről, a növények immunrendszerének helyrehozataláról szól, méghozzá a magasabb tápanyagú termés elérésének érdekében. A természettel való együttműködést célozza, nem pedig annak átgondolatlan kizsigerelését.

Komoly reményekkel és nagy lendülettel indult. Azt gondolta a probléma átlátása után, hogy a józan ész, a megfigyelés elegendő. Mert nem elméletek gyártásába kezdve indult, az elefántcsonttornyot messzire elkerülte. Rögtön gyakorlati síkra vitte elképzeléseit, amihez hamar társakra talált. Közös gondolatiságuk miatt egyszerű volt egymáshoz fordulni tanácsért, bármi megvitatására. A lendület korai szakaszában rögtön egy olyan biokertésszel hozta össze a sors, akivel pillanatok alatt érdemben tudtak gondolkodni a Csepel-sziget bioszigetté alakításában. Eszükbe sem jutott, hogy ez irreális lenne. Sőt azt gondolták: minden adott hozzá. A terület Budapest előkertje lehetne, hisz a város vízellátásának eleve alappillére. Semmire sem jutottak.

Viszont a terv kidolgozása, már a felvetés is egyértelműen mutatja, mennyire meghatározó része a biokertészkedésnek a teremtő gondolat, a lehetőségek újrateremtése, a vízió, amelyet – ahogy mondja is – a fennálló, elfogadott, a bizonyíthatóan rossz hatásokat okozó, de érvényben lévő gyakorlat ellenében kell magában fenntartani. Mi több: ha igazán látja, mi a probléma lényege, akkor tudnia kell növelnie a továbblépések esélyeit. Nem csak a maga, de mások számára is. Mert baj van. A tervezés utáni kivitelezésre törekedés közben ez egyre tisztábban látszott. Nem csak itthon, világszinten is, ahogy a tenger minden cseppje tartalmazza a hatalmas víz minden tulajdonságát.

Elsőre még valami más mozgatta. Elég volt négy gyermekére gondolnia a változtatáshoz, akiknek tápanyagban gazdag, vegyszerektől mentes ételt akart adni. Pontosan tudta, mennyire kizsigerelt a termőföld, mennyire tápanyaghiányosak a hagyományos termesztésű zöldségek, gyümölcsök. Ezért kezdett termelni a kertben, amit testi-lelki barátjának tart. A munkába a természet mintájának követésével kezdett bele. 

Azóta gyakorolja, megvalósítja, megosztja, magyarázza, leírja, tanítja, hogy minél többféle élőlény él együtt adott helyen, annál stabilabb lesz az adott terület természetes egyensúlya. A kertészkedőkkel megszeretteti a vadnövényeket is. Ahogy Erzsébet mondja, azok hozzák fel a tápanyagokat a föld alsóbb rétegeiből, kiegyenlítve ezzel a talaj hiányosságait, hibáit, így ha elszáradt maradványaikat visszaforgatjuk, táplálni fogják a talajt. Az ágyásait növényi maradványokkal takarja le. Ezek lesznek a táplálékai a talajlakó élőlényeknek.

– A növények is válogatósak a társakban. Azokat ültetem el egymás mellé, amelyek szeretnek együtt lenni. A zöldségfélék közé ültetett bizonyos virágok segítik a növények fejlődését és távol tartják a kórokozókat, a kártevőket – magyarázza. – A virágok egyébként kommunikálnak egymással a talaj alatt és fölött is, egymás felé küldött nedvekkel, illóanyagokkal – teszi hozzá.

Számára a növények immunerősítése elsődleges szempont. Az egyik legfontosabb tudnivalónak tartja, hogy a termőföld három év alatt regenerálódik annyira, hogy közvetlen a felszín alatt kialakuljon az éltető-tápláló-védő gombafonal réteg. A szántással ezt a védelmet teszik tönkre. A többi között ezért satnyul a termőföld minősége.

– A tápanyagszegény föld hogyan adhatna tápanyagokban gazdag termést? Az pedig hogy táplálhatna bennünket? – teszi fel a kérdést.

Ahogy beszél, felrajzolja az összefüggések teljes képét. Szervezetünk állapotának gyengülése a növényi immunrendszer gyengülésének következménye. Nem tudjuk, hogyan működik a talaj, ahogy azt sem, hogyan működik a szervezetünk. Azt mondja, mindezek következményeinek felszámolásához az alulról szerveződés – legyen az bármilyen fontos és jelentős is –, egyszerűen kevés. Döntés kellene, méghozzá politikai döntés, a növényvédő szerként árult és egyre nagyobb mennyiségben felhasznált mérgek és a műtrágyázás betiltásához. Erzsébet azt mondja, hogy a kiskertekben sem hozható létre a tökéletes biológiai egyensúly. A légköri szennyezés, a szomszédok hagyományosnak mondott kertműveléséből adódó károk csak bizonyos mértékig kiegyenlíthetőek.

Tapasztalatairól könyvet írt, mert rájött, hogy az elérhető egyensúlyhoz a sorrendiség ismeretei nagyon hiányoznak. Kalendáriumba rendezte a kiskerti biogazdálkodás teendőit, hogy a vetésforgó elmélete segítő gyakorlattá lehessen, hogy a növények immunerősítése megtörténhessen. A könyv már a címében is fontos üzenetet hordoz: A bőség kertje. A tudható baj ellenére sem a szűkösség felől közelít szerzője. A kiadásával Erzsébet hat évvel megelőzte a Kiss the Ground – Csókold meg az (anya)földet című dokumentumfilmet, melyben azt állítják, amennyiben a termőföld regenerációja megtörténik, a Föld meggyógyul. Mert az ép talajon ép növényzet nő. Ha egészséges a növény, egészséges az állat, az ember, a víz, akkor az éghajlat sem mutat kibillenést. Ezt azonban a vegyszerezés jelenlegi mértéke az egész világon eleve lehetetlenné teszi. Az amerikai adatok szerint náluk évente másfél kilónyi vegyszer kerül egy-egy emberi szervezetbe az elfogyasztott élelemmel. A kisbabák testébe már az anyatejjel méreganyag kerül.

A világjárvány sokaknak ébresztő lehet az évtizedek óta jelzett, jósolt, észlelhető, de mégis hárított helyzetfelismeréshez. A körvonalazódó kép – amely egyre egyértelműbben láttatja a jelenségeket és összefüggéseit – egyszerre szül elkeseredést és aktivitást. Aki mozdul, aki értő és cselekvő, óriási falakba futhat. Mégis, a világban egyre többen adnak hangot annak, hogy ezek tarthatatlan állapotok. Itthon is, ahogyan Krumpach Erzsébet, természetvédelmi agrár ember, természet és embervédelmi biokertész, aki minden felmenőktől átörökölt, magán átengedett, megszerzett tudást a megoldások szolgálatába állít. Ő, a kertjében, a biokertészkedéssel elkezdte azt, amiről sokan most még csak gondolkoznak, beszélnek: a Föld egészségének helyreállításán munkálkodik. 

Az írás a Jelen című hetilap mellékletében jelent meg.