Cikkek

Élhetünk-e műanyag koktélkeverő pálcika nélkül? Nagyanyáinknak sikerült

Egyszer régen egy baráti társaságban egy férfi elmesélte, hogy ő a plasztik-piacon igen előkelő helyen dolgozik, mert bálákba összenyomott PET palackokat hozat be Nyugat-Európából Magyarországra, hogy azt újrahasznosítsa. Akkor fogalmam sem volt róla, hogy ebben mi az üzlet, de aztán csak a szemétdomb tetejét megkapirgálva utánanéztem a műanyag-piac rejtelmeinek.

Néhány nagyon szemléletes mondattal lehet összefoglalni. A világon évente 300 millió tonna műanyaghulladék keletkezik. Ez súlyban körülbelül annyi, mintha 1500 tengerjáró luxushajót sorakoztatnánk fel egymás mellé. Térfogatra viszont ennek a sokszorosa. A mennyiségnek a felét csak egyszer használjuk, vagyis körülbelül 150 millió tonna olyan hulladék keletkezik, amit nem lehet újra felhasználni. A másik 150 tonna újrahasznosítható lenne, de mindössze 15-20 százaléka kerül az újrahasznosító üzemekbe, körülbelül 40 százaléka a szeméttelepen végzi, a fennmaradó egyharmada pedig itt van körülöttünk. A levegőben, a vízben, a fa tövében, a fű alatt, a madarak gyomrában és a teknősök orrába fúródva. Ezek a képek talán valamennyiünk retinájába beégtek.

És akkor most tegye fel a kezét, aki még életében nem dobott egyetlen műanyagfedeles kávéspoharat sem a kommunális szemétbe, aki nem ivott sohasem egyszer használható szívószállal üdítőt, aki egyszer sem evett műanyag késsel-villával egy gyors műanyagtányéros ebédet valahol! Alig találunk ilyen embert.

A világ több országában már betiltották, sőt büntetik, ha valaki ilyen eszközöket használ. Magyarországon ezek kivonása csak jövő nyáron történik meg. Pedig az idei évre tervezték, de a járványhelyzet felülírta a döntéshozatalt.

A magyar kormány csatlakozik a környező országok gyakorlatához és 2021 júliusától betiltja az alábbi, egyszer használatos műanyag termékek forgalmazását:

  • fültisztító pálcikák
  • evőeszközök és tányérok
  • szívószálak
  • italkeverő pálcikák
  • léggömböt tartó pálca és annak tartozékai
  • hőtartó expandált polisztirol ételtároló dobozok, poharak, italtárolók valamint azok fedele és teteje
  • 50 mikron falvastagság alatti, egyszer használatos zacskók, hordtasakok

És, hogy miért pont ezeket? Az Európai Bizottság ajánlása szerint ezek helyett a termékek helyett már vannak környezetkímélőbb, többször használható alternatívák. Ezen kívül ezek azok a műanyag eszközök, amelyek az európai tengerekben és partjaikon leggyakrabban megtalálhatók. Az egyszer használatos halászati eszközökkel együtt az összes tengeri szemét kétharmadát ezek teszik ki.

És mi lesz a leggyakrabban szemünk elé kerülő PET-palackokkal? Az irányelvek szerint 2025-ig, vagyis a következő 5 évben el kell érni, hogy a lakossághoz kerülő műanyag palackok 90 százalékát visszagyűjtsék, akár betétdíjas rendszerben.

Egy biztos, generációkon áthatoló élet- és szemléletmód váltás nélkül nehéz lesz megvalósítani a célokat. A műanyag-ellenes kampányok több országban elindultak már, sőt, van olyan hely, ahol büntetést rónak ki arra, aki ilyen termékeket forgalmaz vagy felhasznál.

 

Kovács Klára